Július vége óta falhatjuk a mézédes, magyar dinnyét, aminél jobb gyümölcsöt nem nagyon tudunk elképzelni. Ráadásul szeptember végéig kapható a piacokon, a termelőktől és az élelmiszerboltokban.

A dinnye – legyen szó görög- vagy sárgadinnyéről – kiemelkedő helyet foglal el a magyar emberek szívében, hiszen alig van olyan köztünk, aki ne rajongana ezért a lédús, színes gyümölcsért. De a dinnye nemcsak finom, hanem az egészségünkért is sokat tesz! Mi pedig most összeszedtünk 5 olyan dolgot, amire biztosan jó hatással van, ha sokat eszünk belőle!

#1 Hidratálja a szervezetet

Az első és legfontosabb jótékony tulajdonsága a görögdinnyének, hogy kiválóan hidratál. Köztudott, hogy szervezetünket megfelelő mennyiségű folyadékbevitellel tarthatjuk hidratáltan és mivel a dinnye 92 százalékban vizet tartalmaz, ezért tökéletesen eleget tesz ennek az elvárásnak. Ha már úgy érzed, képtelen vagy több pohár vizet meginni, csak egyél meg egy nagyobb szelet görögdinnyét és máris gondoskodtál a folyadékbevitelről.

#2 Tele van tápanyagokkal

Szerencsére a görögdinnye a legkevesebb kalóriát tartalmazó zöldségek/gyümölcsök között van (egy csészényi mindössze 46 kalóriát tartalmaz), ezért a fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják, mindazonáltal tele van tápanyagokkal, amelyek hozzájárulnak egészségünk megőrzéséhez. Rengeteg C-, A- és B-vitaminnal, magnéziummal, káliummal, és karotinoidokkal, béta-karotinnal és likopinnal rendelkezik.

#3 Hozzájárul a szív egészségéhez

A szívbetegség a világ első számú haláloka. Ha azonban odafigyelünk az életmódunkra és az étrendünkre, akkor csökkenthetjük a magas vérnyomást és a koleszterinszintet, amivel redukálható a stroke és a szívroham kialakulásának kockázata. Jó hír a görögdinnye szerelmeseinek, hogy olyan gazdag tápanyagokban, mint például a likopin és a citrulin, amelyek hozzájárulnak a szív egészségéhez.

#4 Jót tesz a bőrnek és a hajnak

Mindenki tökéletes bőrre és szép, erős hajra vágyik, jó hír, hogy a görögdinnye fogyasztásával ezt is elérhetjük. A korábban már említett, benne lévő A- és C-vitamin mindkettőben segítségünkre lehet. A C-vitamin elősegíti a kollagén termelődését, amely erősíti a hajat és segít megtartani a bőr rugalmasságát, az A-vitamin pedig helyreállítja a bőrsejteket, nélküle a bőrünk száraz és fakó lenne.

#5 Javítja az emésztést

A görögdinnye nagy mennyiségű vizet és egy kevés rostot tartalmaz, amelyek a hidratáció mellett az emésztés javításában játszanak szerepet. A rostok a széklet állagát javítják, a víz pedig segíti az emésztőrendszer hatékony mozgását. A normál bélmozgás elősegítésére ezért is érdemes minél több folyadékban és rostban gazdag zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani.

Hogyan válasszunk jó dinnyét?

Szinte már nem is lehet olyan dinnyeárust találni, aki meglékelné nekünk a kinézett gyümölcsöt, ezért muszáj más szempontok szerint döntenünk. Horváth Béla dinnyetermelő szerint azokat a dinnyéket érdemes kerülni, amik nagyok, de súlyra könnyűnek tűnnek, mert ott nem igazán van beltartalom. Tehát a minél tömörebb, méretre inkább kisebb, ám súlyra nagyobb darabokat érdemes keresni.

Erre a 4 dologra figyelj, ha görögdinnyét választasz!

  1. Sértetlen dinnyehéj – a dinnyehéjnak függetlenül attól, hogy világos, sötét, csíkozott, vagy foltos, sértetlennek és fényesnek kell lennie.
  2. Érettség – Ha világos folt van a dinnyén, az azt jelenti, hogy éretlen.
  3. Száraz szár – A csavart, vagy zöld szárú dinnyét nem érdemes megvenni.
  4. Hang – Ha megkopogtatjuk a dinnyét, és nem hallunk semmilyen visszhangot, a dinnye még éretlen. Ha belülről kongó, üreges hangot hallunk, a dinnyét nyugodtan a bevásárlókosárba tehetjük.

Sárgadinnye esetén kicsit egyszerűbb a kiválasztás: minél erőteljesebb és jobb az illata, annál finomabb!

A cikk nem jöhetett volna létre az Agrármarketing Centrum támogatása nélkül. Kattints ide, és nézz szét náluk!