Summertime immunturbó
Edzéssel a “néma gyilkos” ellen
A sportolás mindannyiunk szívügye! Tudja, magas a vérnyomásom! – alig akad ember, aki ne hallotta vagy épp mondta volna ezt az unalomig ismert mondatot egy patikában vagy az orvosi rendelőben várakozva. Magyarországon minden ötödik embernek magas a vérnyomása, sokaknak úgy, hogy nem is tudnak róla.
Gyógynövényekkel a téli betegségek ellen
Gyógyító gombák
Megtisztulás léböjtkúrával
Csak mérges manók ellen
Manapság az emberek jelentős hányada a szintetikus gyógyszerek helyett szívesebben alkalmazza ismét a gyógynövényeket. Sokan maguk próbálják meg a gyógyulásukhoz szükséges növényeket begyűjteni és alkalmazni, ám ezeknek elégtelen ismerete miatt mérgezések is bekövetkezhetnek.
Májvédő füvek
A máj- és epebetegek többsége nem is tud arról, hogy valami problémája van. Gyakran akkor derül a bajra először fény, amikor már heves, szinte alig csillapítható görcsök jelentkeznek. A nőknél háromszor gyakrabban fordul elő epekő, mint a férfiaknál.
A jógik és a szájápolás
A nyugati ember számára az igazi Jógi leginkább egy hajlékony, izmos, lótuszülésben levitáló (föld felett lebegő) indiai férfi képében képzelhető el. Ehhez a kialakult képhez hozzájárul a mai divatos klubokban tanító indiai nyaralásukból hazatért, hajlékony lányok és fiúk csapata is. Megnyugtathatok mindenkit: hajlékony, rugalmas test és dagadó izmok nélkül is lehetünk Jógik!
Vedd fel a rózsszín napszemüveget!
Ne törődj semmivel, egyél zsemlét, kiflivel! Na, jó, nem ilyen egyszerű ez, ennyi nem elég ahhoz, hogy rózsaszínben láss, meg aztán a túl sok szénhidrát sem jó. Vegyed egy kicsit könnyedebben az életet! Persze, vennéd, hogyne, de hogyan tedd, amikor olyan nehéz? Segítünk! A jó alvók az átlagos alvóknál 6, a rossz alvóknál 25 százalékkal elégedettebbek az életükkel.
Álom, fogyasztó álom
Az alvás szépít, őrzi a fiatalságot – a legújabb kutatások szerint fogyaszt is. Segítségünkkel megismerheted az édes álmok titkát, és megtudhatod, jó módszer-e a birkaszámlálgatás egy nyugtalansággal telt nappal után! Akik kevesebbet alszanak, hajlamosabbak a hízásra, mint jólalvó társaik – állítja a kaliforniai Stanford Egyetem tanulmánya.