Baki Ádám: Hegyikerékpár 

Hogy mitõl más ez a könyv? A megjelenés idõpontjában elérhetõ legfrissebb információkat és technológiákat mutatja be. S ami különlegessé teszi, hogy aktív és lelkes magyar bringások készítették. Megismerkedhet a hegyikerékpárok felépítésével, típusaival, karbantartásával és szerelésével, betekinthet a különbözõ versenyformák izgalmába és a túrázás élményeibe.

 

Dr. Doreen Virtue: Yo-Yo diéta szindróma

A kötet a Yo-Yo diéta szindróma pszichológiai hátterét és kezelését illetően igen komoly szakmai vitákat szított, majd osztatlan sikert aratott. Mindenképpen érdemes elolvasni, ha megszámlálhatatlan alkalommal adott le kilót kiló után, de továbbra is küszködik étvágyával és súlyával, ha túl sokat eszik, amikor depressziós, unatkozik, vagy fáradt.

 

Rüdiger Dahlke: Az alvás, mint ősi energiaforrás

Az alvás nem folyamatos és egyforma állapot. Közben összesen négy-öt alvásfázison megyünk keresztül, amelyek mindegyike kb. kilencven percig tart. Ez a modell természetesen csak nagy vonalakban tükrözi az alvás szerkezetét, a személyre szabott alvásprofil sokkal finomabb összetételű. Az éjszaka első felében a mélyalvás fázisában vagyunk, míg a másodikban a felszínesebb alvásfázisokban és az álmodás szakaszaiban töltünk több időt. Az alvás első fele tehát elsősorban a testi, második fele pedig a lelki regenerálódást szolgálja.

 

Könyvajánló

„Egy ütemre dobban a szív” Snow Andrea maratoni futó, aki azon dolgozik, hogy új jótékonysági formát honosítson meg Magyarországon. Így ír a törekvéseiről:"A maraton a hosszú távú futások ékköve. Nem elég indulni a versenyen,...

Dr. Katics-Dr. Lőrinczi: Erőedzés

A könyv szerzői, szerkesztői elméleti megalapozottsággal mozgásgyakorlatokkal illusztrálva a nagyközönség számára is érthető módon mutatják be az emberi erő fejlesztésének lehetőségeit. Művükben felhasználják a biofizika, az élettan, a biomechanika, az ortopédia legújabb eredményeit.

 

Dienes Csabitasra 3D

Csábításra születtünk

A PÁRVÁLASZTÁS PSZICHOLÓGIÁJA

Miközben igyekszünk elnyerni a másik nem vonzalmát, testünk feromonokkal és metakommunikációnkkal egy sor tudattalan üzenetet is küld. De mitől leszünk ellenállhatatlanok a másik számára? Szavaink, testünk természetes illata, biológiai adottságaink miatt, netán valóban ellenkező nemű szülője vonásait keresi bennünk? És miként változott az egykori udvarlási kultúra a Z generáció számára, akik már a technika finom cseleivel: profiloldalakkal, emotikumokkal és csetszlenggel fordítják magukra a másik figyelmét? Dienes Angéla a társalgási csábvilágot a pszichológia tudományos szemüvegén át mutatja be.

Dr. Doreen Virtue: Yo-Yo diéta szindróma

A kötet a Yo-Yo diéta szindróma pszichológiai hátterét és kezelését illetően igen komoly szakmai vitákat szított, majd osztatlan sikert aratott. Mindenképpen érdemes elolvasni, ha megszámlálhatatlan alkalommal adott le kilót kiló után, de továbbra is küszködik étvágyával és súlyával, ha túl sokat eszik, amikor depressziós, unatkozik, vagy fáradt.

 

Gabonaagy

A Gabonák, szénhidrátok, cukrok
– agyunk csendes gyilkosai

„David Perlmutter neurológus és táplálkozástudós, számos könyv szerzője a „gabonaagyúságról” írta új könyvét. Mondanunk sem kell, hogy zajos nemtetszés-nyilvánítások közepette…
Ez a könyv – tetszik vagy sem – egy újabb repedést ütött a nyugati táplálkozás piramisán. Pedig nem tett semmi rosszat, csak összefoglalta a kutatók által már jól ismert tényeket arról, hogy az Alzheimer-kór és általában a demenciák, illetve a Parkinson-kór és egyéb neurodegeneratív betegségek fő okozói a finomított szénhidrátok...

Novemberi könyvajánló

Jamie Oliver: A pucér szakács visszatér

„Az egész könyv az otthoni főzésről szól, semmi köze az étter­mi bűvészkedéshez. Rengeteg új ötletet, hozzáférhető alap­anyagokat, vagyis maximális ízeket és minimális erőfeszítést kínálok. Mindenkiben bátorítani szeretném az ösztönös, magabiztos ételkészítést.

 

thumb Paleo unnepek B1 ok

Ünnepek paleolit módra

Paleolit receptek
Mezei Elmira valódi harmóniát teremt a hagyományos gasztronómia és a paleolit konyhaművészet között. Legújabb könyvében az ünnepek szerint csoportosított fogások és menüjavaslatok között paleós és nem paleós egyaránt megtalálhatja az ínyére valót.

Ajánló

Kövess minket!