×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 62

Táplálkozz ritmusosan!

Azt tudjuk, hogy sokszor együnk, és keveset. Íme, két igen gyakran alkalmazott módszer. Azt is eláruljuk, hogyan  (melyiktől) érhetsz el tartós fogyást… Nagy szerepe van a napi ritmus kialakításában a táplálkozásnak: étkezési szokásainkat magunk alakítjuk ki, ezzel támogatni, illetve nehezíteni is tudjuk anyagcserénket.  

 

I.
A háromórás módszer
(vagyis a napi 5x-i étkezés)
 
Jorge Cruise, a diéta Kaliforniában élő szülőatyja azt állítja, hogy a testtömegvesztés nem a kalóriák számlálásán vagy a zsírmentes élelmiszerek fogyasztásán múlik, hanem kizárólag a helyes időzítésen. A háromórás azt jelenti, hogy naponta legalább öt alkalommal kell étkezni a siker érdekében. Gondolhatnánk, hogy ebben nincs semmi különös, hiszen az egészséges táplálkozás alapja a rendszeres, lehetőleg napi öt alkalomra (három fő- és két kisétkezésre) elosztott tápanyagfelvétel.
A módszer ennél nem is bonyolultabb, mindössze a szervezet bioritmusának megfelelően kell étkezni.
 
LÉNYEGE
A diéta egyetlen megkötése , hogy minden három órában enni kell, ezáltal „ garantált ” az anyagcsere optimális működése.
 
Tudományos magyarázatok
 
ü Az élettani magyarázat szerint a folyamatos és rendszeres táplálkozás hatékonyabb anyagcserét eredményez, ami termikus hatásként ismeretes.
ü A vércukorszint egyensúlyban marad, tehát a napi energiafelvételre gondosan ügyelve , kisebb adagok esetén, az elhízás veszélye kisebb .
ü Az étrend csökkenti a kortizolszintet, az étvágyat és a koleszterinszintet, s növeli az alapanyagcserét .
ü Fogyást azonban a korábbi életmód és étrend megváltoztatása (adott esetben nemcsak a több kisebb étkezés, hanem az élelmi anyagok arányának változtatása és technológiai módosítások is) eredményezhet.
 
II.
Az 5 órás elv
(azaz a napi háromszori étkezés)
 
Napi háromszor étkezve kb. öt óra telik el egy-egy étkezésed között , pl.
•hét
órakor reggeli,
•délben
ebéd és
•este
öt órakor tudsz utoljára enni.
Ez elsősorban fogyókúrás módszerként terjedt el, de akinél bevált , folytatta a súlytartás érdekében , így táplálkozási ritmusként is meghonosodott . Egyáltalán nem új a „rendszer”, legfeljebb nem tudatosult a követőiben , hogy ez is egy módszer lehet.
LÉNYEGE
A napi háromszori étkezés a kulcsa: egy-egy étkezés legfeljebb egy óráig tarthat , amire szükség is van, hiszen érdemes minden falatot nagyon alaposan megrágni. Ezzel nemcsak a gyomor teltségérzetéről érkező jelet tudod kivárni, ezáltal nem eszel többet a szükségesnél, de elősegíted a tápanyagok jobb felszívódásának képességét is.
 
Tudományos magyarázatok
 
ü Minden étkezés után nő a vércukorszint, emiatt a hasnyálmirigyből inzulin áramlik a vérbe. (Az inzulin gondoskodik róla, hogy a cukor a vérből a sejtekbe juthasson .) Egy idő múlva csökken a vérben az inzulinszint, ekkor megnő a vérben a növekedési hormon szintje, aminek hatására a zsírszövet bontódni kezd. Ez a folyamat – kutatások szerint – az evés után négy órával kezdődik.
 
Hogyan csináld?! (3)
 
Elmélet
Mindkét diétában a nap első étkezése határozza meg a következő étkezések időpontját: ha nyolckor eszel először, akkor legkésőbb tizenegyig újra enned kell a háromórás módszer szerint, illetve nem ehetsz 13 óra előtt az ötóránként módszer alapján. Az előbbivel megoldhatod az anyagcsere ütemének fenntartását, az utóbbival szinte biztos, hogy éhes leszel, ráadásul körülötted az irodából már mindenki elment ebédelni. Ha az utóbbit választod, ugyan később mehetsz enni, de többet fogyaszthatsz, persze, ha nem néznek rád rosszallóan, amiért egyórásra nyújtod az ebédszüneted.
 
Gyakorlat
A gyakorlat azt mutatja, hogy a hétköznapokon kivitelezhetőbb az egészségesebbnek tartott háromórás diéta, még akkor is, ha eddig úgy érezted, nincs időd étkezni, és esetleg csak vacsorára ettél kiadósat, közben pörögtél egész nap, és azt vetted észre, hogy nem ettél, csak majszoltál, nassoltál, csipegettél.
 
+ 3 érv a háromórás diéta mellett !
ü Ha az ebédet két kisebb adagra osztod, egyszerre két dolgot is elérhetsz: a kisebb ebéd kevesebb energiával bír, így nem leszel az ebéddel eltelve, és délután is magas szinten tudsz teljesíteni .
ü A második részt félre tudod tenni a – szigorúan három óra múlva – következő étkezésre.
ü Az uzsonna így lelkiismeret-furdalás nélkül lehet desszert. Az ötóránként étkezések nem engedik meg a kisétkezéseket , így le kell mondanod a tízórairól és az uzsonnáról.
 
tanács!
E módszerek tudatosítása és élettani hátterük megértése segíthet neked , ha eddig gondot okozott időponthoz kötve étkezned.
 
6+1 (T)ENNIVALÓ!
 
A belső óra és a táplálkozás
 
Nagy szerepe van a napi ritmus kialakításában a táplálkozásnak: étkezési szokásainkat magunk alakítjuk ki, ezzel támogatni, illetve nehezíteni is tudjuk anyagcserénket.
 
Ü Azt tartja a mondás: „ Reggelizz , mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, és vacsorázz, mint egy koldus”. Mindkét étkezési ritmus tábor hívei elismerik, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés. Az éjszakai órákban méregtelenítő és így energiát igénylő szervezetnek reggel pótolnia kell az energiát.
Ü Bármelyik ritmust is alakítod ki, fontos a rendszeresség. Semmiképp ne hagyj ki étkezést , mert a szervezeted nem fogja tudni értelmezni a vészhelyzetet , és elkezd raktározni, tartalékolásra késztetve a szervezetet.
Ü A nap végén ügyelj arra, hogy ne terheld meg indokolatlanul vacsorával a szervezeted. A közvetlenül lepihenés előtti étkezés energiatartalmának egy részét a szervezet ténylegesen nem hasznosítani , hanem raktározni fogja. Nagy energiatartalmú étkezést csak akkor engedélyezz magadnak, ha utána még három-négy órát aktív leszel.