Rezi, várrom egy sétányira

rezivár 21Rezi vára komoly harcok színtere volt, ma pedig romjaiban is érdemes meglátogatni, hiszen az erdei séta után látványos panorámában gyönyörködhetünk innen.

Célpont: Rezi vára
A Keszthelyi-fennsíkon, a Balatontól északnyugati irányban emelkedik Rezi vára, jobban mondva annak romjai. A 418 méter magasan épült vár a történelem során többször váltott tulajdonost, a hányattatások után pedig végül csak néhány fal maradt belőle emlékeztetőül. Ma, egy 2012-es felújítás után szabadon és bármikor látogatható, és meg is éri felmenni az odavezető emelkedőn, mert csodálatos panoráma tárul a kirándulók elé.
Érdekesség: Rezi vára nem a Rezi-hegy csúcsán, hanem a Meleg-hegyen van

rezivár 22Rövid, könnyű kirándulás
A vár megközelítéséhez a Rezi autóbuszforduló állomástól nagyjából négy kilométert kell megtennünk, a kellemes séta során 160 méter szinttel számoljunk. A normál útnál nagyobb izgalmakat kínál a szintén a faluból induló tanösvény, ami ugyanolyan hosszú. Aki autóval érkezik, annak két parkoló is a rendelkezésére áll a vár közelében, de akkor kimarad az erdőben tett szép sétából.

Komolyabb túra
Kellemes körtúra várja a Rezibe látogatókat, a 9,3 kilométer megtételére két és fél órát érdemes számolni. A tanösvényt is magában foglaló útvonal bejárása során átmehetünk egy harckocsihídon, elhaladunk egy víznyelőbarlang mellett és az erdő szépségeiben is gyönyörködhetünk. Érdemes egy kis kitérővel a már elapadt Szent Ilona kúthoz is elsétálni. A legszebb látnivaló talán mégis a várból elénk táruló panoráma a tanúhegyekkel és a Tapolcai-medencével.

www.csodasmagyarorszag.hu

A megjelenés a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával jött létre.
(x) Támogatott tartalom

magyarorszag logo with slogan color invers