Megöl minket a magány?

maganyVan, aki szeret időnként egyedül lenni, akinek jót tesz a saját társaságában töltött idő. Olyan is van azonban, hogy akár a családunk, barátaink körében is magányosnak érezzük magunkat. Pedig a magány akár ölhet is!

A magányosságról versek, dalok, regények sora született már, és ha azt gondoltad, azzal, hogy egyre több kommunikációs csatornánk léphetünk egymással kapcsolatba, már megszűnt az esélye, akkor bizony tévedsz. Ez az érzés ráadásul a kutatók szerint komoly betegségeket is okozhat. A szociális kapcsolatok hiánya akár a dohányzásnál vagy elhízásnál is nagyobb kárt tehet bennünk.
Az ember alapvetően társas lény, ami nem csak azt jelenti, hogy szeretünk társaságban lenni, hanem azt, hogy szükségünk is van rá. Kell a túlélésünkhöz, az érzés, hogy csak csoportban élhetünk túl, az ősember kora óta egyértelmű számunkra. A csoport biztonságot ad, míg az elszigeteltség érzelmileg is pszichológiailag is fájdalmat okoz, ráadásul stresszt kelt bennünk. A több mint két hétig tartó magányosság érzés egyértelműen kapcsolható a magas vérnyomás, depresszió, szívbetegség és Alzheimer-kór megnőtt kockázatához. Ebből is látszik, hogy kapcsolataink nem csak érzelmileg gondoskodnak jóllétünkről, de fizikailag is. Éppen ezért ezekről is ugyanúgy gondoskodnunk kell, mint az edzésről vagy az egészséges táplálkozásról.

Az új járvány: a magányosság
A fejlett világban talán még soha nem éltek annyian egyedül, mint ma, és a magány érzését is egyre többen tapasztalják meg. A jelenséghez hozzájárul a technológia fejlődése is. A közösségi média egyik hatása egyértelműen a negatív érzések eluralkodása, de nem ez az egyetlen felelős. Érdekes, hogy a fiatalok és a nagyon idősek a legmagányosabbak: a fiatalok, amikor azt érzik, nincs sok társadalmi kapcsolatuk, míg az idősebbek a mennyiség helyett inkább a minőséget hiányolják, és bár ilyenkor nagy teher a szeretett társ elvesztése, nekik talán jobban megy újraépíteni magukat ebből az érzésből.
Emberek között magányosan? A középső korcsoportok tagjai, akiknek éppen elég dolguk van másokkal, éppen ezt élik meg, és annyira elfoglaltak, hogy inkább azt érzik, nincs elég idejük, amit egyedül tölthetnének. És mégis egyedül vannak? A magány nem egyenlő az egyedülléttel, sokkal inkább van itt szó a kapcsolatok minőségéről. Minél jobb érzést keltenek benned a kapcsolataid, annál kevésbé vagy magányos. Amikor egy idős emberben az egyedüllét érzése miatt létrejövő betegség megjelenik, az lehet, hogy már évtizedekkel korábban kezdődött.

A barátságok számítanak!
A 20 és 60 éves korunk közötti barátságok tehát később akár az életünket is megmenthetik. Fiatal korban sok korábbi barátság tűnik el, hiszen a karrierünk kezdetén kevesebb időnk van egymásra, és azt is gyakran a kollégákkal töltjük. A gyerekkori barátok helyett az új életmódunkból adódó kapcsolatokat építünk, más anyukákkal, edzőtársakkal töltjük az időnket, és ezeknek a kapcsolatoknak sokszor nincs gyökere, inkább csak abban kapcsolódunk egymással, ami által összeismerkedtünk. Ha csak olyan emberekkel vesszük körül magunkat, akik valamiért hasznosak, vagy kéznél vannak, az nem elég a magány érzésének elriasztásához. Ezek a barátságok a közös élethelyzet megszűnése után általában megszakadnak, de amíg tartanak, addig sem elég szorosak. Ráadásul ezekben az életévekben még ezekre a kapcsolatokra is kevés idő marad, ami szintén baj.
A negyvenes évek még nagyobb veszélynek teszik ki az embereket: egyesek ápolják vagy elveszítik szüleiket, mások elválnak, a gyerekek kirepülnek, és mindemellett az érzelmi feldolgozásra sincs mindig elég idő és energia. A következő évtizedben már elérjük azt a kort, amikor a saját halandóságunk gondolata is felmerül, különösen, mivel egy sor betegség első jelei ilyenkor jelentkeznek.

Kockázatos egyedüllét
A magányos emberek nagyobb eséllyel nyúlnak az alkoholhoz és az egészségtelen ételekhez. E mellett olyan, még veszélyesebb dolgokhoz is, mint a drogok vagy az ismeretlenekkel való egyéjszakás kalandok, mivel ezek rövid távra boldoggá teszik őket, vagy legalább elterelik a figyelmüket. A magány ráadásul szépen lassan önmagát gerjeszti, mivel bizalmatlanná tesz másokkal szemben, hatására mintha inkább fájdalomra készülnénk, mint jó érzésekre.

maganyVédd meg magad!
• Keresd meg a régi barátaidat, akár a gyerekkoriakat, akik talán éppen olyan szívesen felvennék a rég elejtett fonalat, mint te. Ne engedd el a hosszútávú barátságokat friss, például munkahelyi ismeretségek miatt, mert bár azokból is lehet komoly támogató erő, de ez csak idővel derül ki.
• Beszélgess minél többet, akár idegenekkel is. Már egy fél percnyi kedves társalgás a boltban vagy a szomszéddal is javítani fog a hangulatodon.
• Légy hálás, és koncentrálj olyan dolgokra, amelyektől szerencsésnek érzed magad. Lehet ez a háziállatod, az ismerőseid, a szép otthonod vagy akár csak egy napsütéses nap.
• Eddz és aludj eleget, mivel mindkettőnek nagyon fontos szerepe van a jó hangulatod fenntartásában, és alapvetően az egészségedet védik.
• Tanulj valamit, iratkozz be egy kurzusra, és sajátíts el olyan tudást, ami régóta érdekelt. A tanulás a legjobb edzés az agyadnak, és még új barátokra is szert tehetsz!
• Segíts másokon! Ahelyett, hogy egyedül ülnél otthon, kereshetsz valamilyen önkéntes munkát is. Amikor mások életén javítasz, nehéz lesz azt gondolni, hogy neked a legrosszabb. Ráadásul így is társaságban leszel, és mivel lesz egy célod, egy tevékenység, ami jó érzéssel tölt el, ettől is távolabb kerül a magány érzése.
• Ha teheted, az online kapcsolattartás helyett válaszd a való életet, inkább menjetek el együtt sétálni vagy futni, egy kávéra vagy csak a parkba, mint üzeneteket váltsatok.