×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 62

Vera és Vénusz

„Ha topmodell-alkat lennék, lehet én is olyan lennék, mint bármelyik plázalány.”

- Fogytál? - Tizenhárom kilót – vágja rá Tóth Vera megasztár.

- Depresszió? Kedélyed? Elvonási tünetek?

- Képzeld, semmi!

 

Két cigit rendel, két csomaggal, pontosabban. Mellé ásványvizet, kétszer elismétli, nyomatékosan, de mosolyogva, hogy buborékmenteset:

Ügyelek az egészségemre, tudod, azért fontos.


És a cigi?

Ja, az az apukámnak lesz. Ma nem dohányzom, mert tegnap este buliztam, és ahol ivászat van, ott cigi is van. Egyébként otthon sosem gyújtok rá. Ha mégis, akkor rossz passzban vagyok. Néha látok filmeket, ahol jóízűen cigiznek, na, a színészektől szoktam megkívánni. Amúgy kibírom én. Sok mindent kibírok.

 

A V. I. P. kórterem

 

Most aggódnunk kell érted, vagy nem? Állítólag kórházban lenne a helyed.

A V. I. P. osztályon. Ott, ahol Cserháti Zsuzsa is feküdt. Pados Gyula doktor úr hívott föl, felajánlotta, feküdjek be, hatszáz kalóriát fogyaszthatok naponta. Hát, nagyon szerettem Cserháti Zsuzsát, mégsem kerülnék a helyére.

 

Pados professzor az élő legenda, már sok híres embert lefogyasztott.

Az egész azzal kezdődött, hogy apukám sportbalesetet szenvedett, és beütötte a fejét. A kórházban vért vettek tőle, akkor derült ki, túl magas a cukra. Őrület volt! Vettem neki egy vércukorszint-mérőt, és nem lettem volna Tóth Veronika, ha poénból ki nem próbálom. Rögtön produkáltam egy 13-ast, megjegyzem, 6 a normális.

 

Megijedtél?

Hát ez gáz, ismételgettem. Még csak húsz éves vagyok!

 

Mi jutott még az eszedbe?

Ami sokszor: hogy rohadtul el vagyok hízva!

 

És aztán?

Hogy másodszor is megpróbálom a lehetetlent: a fogyókúrát. De nem a hatszáz kalóriásat.

 

39 fokos lámpaláz

 

Először miért nem sikerült?

Egy évvel ezelőtt történt, még a Megasztár alatt. Nagyon nagy volt a hajtás, és én mégis meg akartam felelni, a súlyom tekintetében is, és annyira igyekeztem, hogy háromszor is elájultam. A hajtás és a fogyókúra együtt nem jött össze.

 

Melyik volt a nehezebb?

A legnehezebb az idő hiánya, az mindig is frusztrált. Hajlamos vagyok az utolsó pillanatra elhúzni mindent, aztán ezer fokon dolgozni-pótolni. És ez kimerítő.

 

Az ájulás nem a cukorbetegségedet jelezte?

Szerintem az igazi ok az volt, hogy abban az időben rengeteg műkaját ettünk, mirelitet, sültkrumplit, hamburgert, pizzát.

 

Caramellt és a húgodat is megviselte egészségileg a tévészereplés.

A húgommal abban hasonlítunk, hogy ő is az utolsó pillanatra hagy mindent, amúgy pedig maximalista, teljesíteni akar. Ilyenek vagyunk.

 

Mindig attól féltettelek benneteket, hogy belesültök, elfelejtitek a szöveget. Semmi hasonló nem történt.

Nem, mert senki sem vette észre.

 

Miért nem?

Mert annyira adja a színpad magát! Én is féltem, eleinte, de magamba tápláltam azt a gondolatot, hogy felesleges idegesnek lenni. Emberek vagyunk, ha hibázom, akkor hibázom, meg fogják bocsátani, tévedni emberi. A félelem azért ott motoszkált bennem, hogy elszúrom, de ez később lámpalázzá változott.

 

Mi a különbség a félelem és a 39 fokos lámpaláz között?

Én már nem félek semmitől! A színpadon nem. A félelem ugyanis rossz. A lámpaláz! Az a jó érzés! Kiállsz az emberek elé, és szerepelhetsz előttük. Utóbbi hogy is lehetne rossz? Te akartad, örülsz, hogy ott lehetsz!

 

Könnyű vagyok, mintha repülnék

 

Mit érzel a porondon?

A gyomromat melegség önti el, forró az egész fejem, verejtékezik a kezem, izzadok, mintha összeszorítanák a hasamat, az adrenalin magas, már a fellegekben járok, könnyű vagyok, mintha repülnék.

 

 A hajsza nem fogyasztott?

Hát, egy koncerten két kilót mindig leadok. Kimegy belőlem a víz. Ezért aztán vízálló smink van rajtam. Ez nem vicc, ez komoly.

 

Honnan van ez a kedélyesség benned?

Szerintem a testalkatomból következik. A kövér emberek vidámabbak.

 

Ezt így kimondod?

Engem azzal nem lehet megbántani, hogy duci vagyok. Megszoktam, ezzel élek. Olyan, mint amikor a romának azt mondják, te cigány vagy.

 

Attól még fájhat…

Ez vagyok, ilyen. Nyolc éves korom óta... Addig viszont olyan sovány voltam, hogy bújócskáztam a seprűnyél mögött. Apukámtól örököltem. Ezt is… De a génjeink megengedik azt is, hogy le tudjunk belőle faragni. Apukám húsz kilót fogyott egy éve az idegességtől. Tudod, miattunk… és a cukortól. Szerencsére kezd meggyógyulni!

 

A soványcentrikus társadalmat nem forradalmasítanád?

Az mindig is volt. Ám Vénuszt mégis ducinak ábrázolták. Ebből kiindulva, engem nem érdekel, milyen súlytalan világot élünk. Beszélgettem szép, sovány lányokkal, akiknek csak abból állt a világ, ki hogy néz ki, és milyen ruhát hord, milyen cipőben jár. Nem értettem őket. Nekem az élet nem arról szól, hogy úgy nézzek ki, mint Kate Moss, a topmodell, mert különben csak semmit ér az egész. Nem az foglalkoztat, hogy most Chanel vagy Dior körömlakkot használjak-e, mert egyik jobb, mint a másik.

 

Látom, te is szereted a szép körmöket.

… persze, a sminkeket gyűjtöm is, a barátnőmet szeretem kifesteni velük. Megjegyzem, a mi szép kis vidéki városunkban nem ennyire elborzasztó a helyzet. Ott láthatsz szép nőt csúnya pasival, és fordítva, és úgy szeretik egymást, hogy el nem lehet őket választani. Itt, Pesten rengeteg kirakatpárral találkoztam, a jó pasi bombanővel jár, de amikor odamentem hozzájuk, és elbeszélgettem a lánnyal, csak ürességet találtam. Műkörmöket, divatmárkaneveket, rengeteg külsőséget. Azt láttam, hogy nem boldogok. Hogy csak kölcsönösen használják, kihasználják egymást. Az autómhoz jól mutat a nőm, és viszont: a Chanel táskámhoz jól passzol a pasim kocsija.

 

Aztán majd lecseréli a… kocsit.

Előbb a nőt.

 

Akkor te ebben a világban miért vagy olyan népszerű?

A népszerűségemet arra szoktam kihasználni, hogy megkérdezem ezeket az embereket, jól érzik-e magukat a bőrükben.

 

Mi a válasz? Hogy persze, jól?!

Az. De én tovább kérdezek: és mit szeretsz csinálni? El szokták mondani, hogy az öltözködés, a plázába járás, a vásárolgatás a kedvenc időtöltésük. Aztán megkérdezem: mi az életed értelme? Válasz: hát, igazából nem tudom, most eljárok egy tanfolyamra, nem tudom, mi legyen belőlem…, nem tudom, mihez is van kedvem. Azazhogy lenne kedve, csak nem tudja, mihez. Ezt mondja egy fiatal, húsz éves lány.

 

Épp annyi, mint te. De mi a tanulság?

Az, hogy nem rosszak ők, nem is üresek, a plázacicáknak is nagy lelkük van. Csak nincs, aki beszéljen velük. Nekem persze könnyű. Én azért merek így beszélni a saját korosztályomról, mert annyira nem hasonlítok rájuk. Ha topmodell-alkat lennék, lehet, én is olyan lennék, mint bármelyik plázalány. Engem a múlt érdekel, az én kedvenc énekeseim már minimum középkorúak. A korombelieket kajlának láttam.

 

A testalkatra vezethető vissza ez is?

Ez már annál korábban kezdődött.

 

Az édesség kétszeresen hiányzik

 

És most, így 13 kilóval könyebben könnyebb az élet?

Határozottan kellemes, legalább annyira, mint amilyen volt.

 

Ha Pados Gyula nem segíthetett, akkor ki érte el ezt?

Az még titok. De nem szenvedtem. Nem lettem depressziós, látod, nem. Kedélyállapot rendben.

 

A módszert elárulod?

Persze. Édességet nem volt szabad ennem, legfeljebb cukormenteset. A lényeg az volt, hogy elkezdtem normálisan étkezni, napi négyszer. Az egész fogyási módszer azért hatásos, mert betartható, megcsinálható, és közben nem érzed rosszul magad. Édességet azonban nem volt szabad ennem…

 

Ha én Freud lehetnék… Nagyon hiányzik a csoki és a süti?

Lelepleződtem. De édességhiányra is van egy jó tipp. Annyi kakaót ihatok, amennyit akarok, és annyiszor egy nap, ahányszor csak kívánom. A kakaópor cukormentes, de így is csodálatos! Ha hazamegyek, iszom is egyet.

 

A sport és a fiú még a jövő

 

Tornázni nem fogsz, ha hazamész?

Nekem nincs időm arra, hogy tornázgassak otthon, örülök, hogy élek, amikor hazaérek. Majd ha húsz kilónál járok, mínuszban.

 

És akkor milyen sportot választasz?

Úszom, futok, és vásárolok magamnak egy szép biciklit.

 

Viszont igazi vitorlásbolond vagy.

Évek óta. Van is egy kép rólam, amikor én vagyok a kapitány. Ám ez csak addig tartott, amíg a fotó el-készült. Egy percig élveztem, hogy a hajót irányíthatom.

 

Az irányításról jut eszembe: a fiúkkal hogy állsz?

Ahogy a sporttal. Még sehogy. Igaz, a múltkor Galambos Dorináékkal buliztunk este, és hajnaltájt váltottam néhány mondatot egy sráccal. Szimpatikus volt, de nagyon sötét volt már, nem láttam igazán az arcát. Igaz, lefotóztam, de csak egy árnyékot látok a felvételen is.

 

A húszévesek már a szerelembe is szerelmesek.

Hiányzik, persze, volt is valakim, de az egy pernahajder volt! A cirógatás jól esne. Egyelőre még csak az anyukámtól kapom meg. Az meg, tudod, nem olyan. 

 

KAKAÓDIÉTA

Elmesélem egy napi menümet!

 

Reggeli – 10 órakor

Teljes kiőrlésű kenyér, rá lehet húzni egy kis teavajat, margarint azonban tilos! A szalámi feltét már habzsidőzsi, de még nem bűn. Mindenképpen együnk mellé paradicsomot vagy kígyóubit. Ebből akár három szelet is mehet.

 

Ebéd – 14 órakor

Kacsa, csülök, töltöttkáposzta szabadon – de tilos a szénhidrát, vagyis tartózkodj a tésztától, a rizstől, a kenyértől. Annyit ehetsz, amennyi jól esik.

 

Uzsonna – 18 óra

Hű, már nagyon éhes vagy, majd kilyukad a gyomrod. Már azt is kívánod, amit eddig utáltál. Müzliszelet vagy zöldalma, esetleg (maximum!) két szelet párizsi ajánlott. Piros almát ne egyél, az tele van cukorral!

 

Vacsora – 22 óra

Kis kacsa vagy akármennyi natúrpulyka, hatalmas adag salátával. Öntetet is tehetsz a zöldségekre, én a rokfortosat kedvelem!

 

Diabetikus kakaót bármennyit ihatsz!

 

Kovács Boglárka