Kitartás és alázat

Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnok úszónő, a londoni olimpia óta 200 méter pillangóban a világ hetedik legjobbja. Neve lassan a modellvilágban is egyre ismertebbé válik. A sikerről, szépségének trükkjeiről faggattuk, no és persze arról, lehet-e valaki egyszerre élsportoló és modell.


Pózolni a kamerába, vagy minden hajnalban beugrani a medencébe nem ugyanaz

Introvertált alkat vagyok
Az olimpia óta nemcsak sportolóként, de szépségideálként is egyre több nő számára vagy példakép. Érzékelsz ebből valamit a hétköznapokban?
Tény, hogy sokan felismernek az utcán és megszólítanak, hogy gratuláljanak nekem. Rajongást inkább a kislányok részéről tapasztalok. Odajönnek hozzám az uszodában autogramot kérni és elmondják, hogy egyszer majd olyanok szeretnének lenni, mint én. Persze ez jólesik és nyilván annak is örülök, ha valaki azért kezd el úszni, mert mondjuk látott a tévében.
Hogy viseled a feléd irányuló hatalmas érdeklődést?
Talán furcsán hangzik, de nem örülök neki, hogy ismertebb lettem. Én alapvetően egy introvertált személyiség vagyok. Sosem akartam híres lenni, vagy kilógni a sorból.
Téged tehát az úszásban mindig csak az úszás motivált? Nem vágytál az elismerésre?
Sosem azért úsztam, hogy híres legyek. Persze akartam nyerni, jól úszni, de sosem azért, hogy engem mindenki ismerjen vagy megnézzenek. Biztosan van olyan, aki élvezi ezt a rivaldafényt, de én nem tartozom közéjük.
Az ismertség nem késztetett bizonyos változtatásokra az életmódodban? Nem érzed úgy, hogy szem előtt lenni nagyobb felelősséggel jár?
Nem. Továbbra is minden, amit csinálok, az úszást szolgálja. Semmit sem változtattam amiatt, hogy nagyobb a felhajtás körülöttem. Persze mondhatjuk, hogy most már nem lehetek „rossz”, mert jobban figyelnek rám, de azt hiszem, alapvetően sem vagyok egy „rossz gyerek”.

Szigorú szabályok szerint
Egy civilnek nehéz elképzelni egy profi sportoló mindennapjait két világverseny között. Mesélnél erről?
Hétköznaponként reggel hattól negyed tizenegyig vagyok az uszodában, aztán hazamegyek, ebédelek, alszom és utána megint megyek fél öttől hétig edzeni. Hétvégenként a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolára járok humán erőforrás szakra. Pénteken és szombaton van a tanítás, de sokszor ki kell maradnom a hétvégi versenyek miatt. Szerencsére az iskolában ezt elég jól tolerálják, támogatnak abban, hogy sikerüljön a sportra koncentrálnom. A maradék időmet a párommal töltöm vagy fotózásokra járok. Nem állítanám, hogy egyensúlyban van az életem, de én ebbe nőttem bele, ezt szoktam meg. Nyolcéves koromtól úgy éltem, hogy reggel edzés, utána iskola, délután megint edzés. Nem is tudnám elképzelni máshogy az életem.
Mi a helyzet a modellkedéssel? Vannak ez irányban terveid?
A modellkedést teljességgel hobbiként fogom fel. Engem azért fotóznak, mert Jakabos Zsuzsanna úszó vagyok. Elképzelhetőnek tartom, hogy az úszásból kiöregedve majd ezzel szeretnék foglalkozni, egyelőre azonban nem tekintem munkának. Én azért járok fotózásokra, mert hívnak, meg persze szeretem is. Aztán megyek vissza az uszodába. Nem utazgatok, nem járok castingokra, nem tartozom egy modellügynökséghez sem.
Egy modellnek és egy úszónak is szigorú szabályok szerint kell élnie.  Ebben látsz különbséget, vagy nálad ez a két terület életmódot tekintve teljesen átfedi egymást?
A modellek is, akárcsak mi, máshogy élnek, mint egy átlagember. De ha csak a táplálkozást vesszük például, akkor ég és föld a két világ, nem is lehet összehasonlítani. Én, amikor edzem, annyit eszem, amennyit csak bírok. Egyszerűen, mert muszáj, hogy energiám legyen. Most az olimpia után például pihenő időszakom volt, így kevesebbet ettem és fogytam is. Ezzel szemben egy modellnek vigyáznia kell az alakjára, nem mindegy, hogy mit eszik. Az is jellemző, hogy egy modell célirányosan sportol azért, hogy szép legyen a teste. Én viszont nem azt nézem, hogy ha 70 kg-mal guggolok, akkor attól túl nagy lesz a combom, és akkor nem csinálom. Én azért guggolok, mert tudom, hogy úgy gyorsabban fogok úszni. Persze tisztában vagyok azzal, hogy így izmosabb vagyok, mint egy átlagmodell, de azért nem fogok másképp edzeni, hogy jobban nézzek ki egy fotón. Ezért is gondolom, hogy ezt a két dolgot nem lehet egyszerre egy időben csinálni, mert nem biztos, hogy ugyanaz kell az egyikhez, mint a másikhoz. Nem is akarom a modellkedést egyelőre komolyabban venni, mert ahhoz az úszást fel kéne adnom.

Tisztában vagyok azzal, hogy így izmosabb vagyok, mint egy átlagmodell, de azért nem fogok másképp edzeni, hogy jobban nézzek ki egy fotón.

Szépség, egészség, energia
A sok vízben tartózkodás sem kedvez a hajnak és a bőrnek. Hogyan őrzöd meg a szépségedet?
Az az igazság, hogy a bőrömet és a hajamat is eléggé tönkreteszi a klóros víz. Próbálok ez ellen valamit tenni, de sikertelenül. Amerikában például, ahol nem klórral, hanem hidrogén peroxiddal fertőtlenítik a medence vizét – amit egyébként a fodrászok a szőkítéshez használnak – megesett, hogy kihullott a szemöldököm. De azoknak a fiúknak is szőke lett a hajuk, akik sapka nélkül úsztak. Persze a klór sem tesz jót, mert nagyon viszket tőle a bőröm, úgyhogy folyamatosan kenem magam testápolóval. De ezek miatt nem kesergek, úgy tekintek rá, mint az úszás velejáróira, amikkel minden úszó megküzd. Az is probléma szokott lenni, hogy hajmosás után jobban lecsúszik rólunk az úszósapka. Próbálom a hajam védeni balzsammal és pakolással, de ez nem mehet az eredmény rovására. Így aztán ha egy verseny egy hétig tart, akkor mi egy hétig nem mosunk hajat. A végén már alig várjuk, hogy moshassunk.
Nem lenne neked praktikusabb a rövid haj?
Dehogynem. Kiskoromban nagyon rövid hajam volt sokáig, valószínűleg ezt próbálom most kompenzálni. A hosszú hajat persze sokáig tart megszárítani, de ragaszkodom hozzá, mert nagyon szeretem. Emiatt én már olyan időben is sapkát hordok, amikor mások még nem, hogy védjem a hajam, ami majdnem mindig nedves vagy frissen szárított.
És a szem alatti karikák?
Nem küzdök ellenük, őszintén szóval nem is figyelem őket. Reggel épp csak megmosom a fogam és irány az edzés. Akikkel az uszodában találkozom, úgysem igen foglalkoznak ezzel, vagy ugyanolyan karikáik vannak, mint nekem, mert épp olyan nyúzottak a sok edzéstől.
Szoktak tőled táplálkozási tanácsokat kérni?
Aki kicsit is ismer és látja, hogy mit eszem, az biztosan nem kér tanácsot. Nálam ugyanis nincs tabu sem ételtípusban, sem mennyiségben. Főzési tippeket pedig azért nem osztogathatok, mivel nem szeretek és nem is tudok főzni, ráadásul időm sem lenne rá. Délelőtt 11-ig az uszodában vagyok, utána már csak arra marad időm, hogy megegyem, amit a párom anyukája főzött.
Az edzésekhez sok energiára van szükséged, mivel töltöd fel a szervezetedet?
Vitaminokat és táplálékkiegészítőket is eszem. Hiába az egészséges ételek, sokszor nem tudok annyit enni, hogy elég energiát vigyek be. Erre a célra biogyümölcs- és zöldségleveket iszom rendszeresen. Nagy kedvencem a meggy és az ananász, de a zöldbúzafű és céklalé is rendkívül finom és persze nagyon egészséges.

Az edzésterv, ami olimpiai hetedik helyezést ért
Jakabos Zsuzsa életét meghatározza az edzés – és ez nem is meglepő.
• Hetente 34 órát edz, ebből vízben 22, szárazföldön 12 óra az adagja
• Hetente 65 km-t úszik
• Időszakosan, az alapozó edzések idején futni is szokott: két szigetkört (kb. 10 km) kétszer egy héten
• Edzőteremben alkalmanként súlyt emel, jelenleg guggolva 70 kg-ot tud kinyomni,
• de mostanában 40 kg-mal edz, ezt 16-szor nyomja ki guggolásból.
• A súlyok mellett Fittballt, TRX-et is használ a teremben.

Kitartás, alázat, lelkesedés
Párod, Molnár Ákos is úszó, ez a közös életben mennyire előny vagy hátrány?
Én főleg előnyként látom, hiszen pontosan látja és érti, mit hogyan csinálok. Ezt úgy kell elképzelni, hogy én szó szerint csak enni és aludni járok haza, amúgy az uszodában vagyok. Egy civillel szerintem képtelen lennék ezt az életmódot fenntartani. Amúgy sem igen tudtam volna mással megismerkedni, hiszen nem sokat mozgok más közegben. Ákossal együtt járunk edzeni, így egész nap együtt vagyunk.
Ajánlanád az úszást a saját gyermekednek?
Én nem bántam meg, hogy úszó lettem és biztosan azt akarom majd, hogy a gyerekem is tanuljon meg úszni, de nem vagyok benne biztos, hogy mindent elkövetek majd azért, hogy versenyúszó váljék belőle. Ebbe a pályába túl nagy munkát kell beletenni ahhoz, hogy legyen belőle valami és fanatikus módon kell szeretni ahhoz, hogy képes legyen valaki nap mint nap így élni. Sajnos sokszor előfordul, hogy beleteszi az ember azt a rengeteg munkát, de mégsem úgy jönnek ki a dolgok, ahogy elképzelted és a siker elmarad. Inkább menjen a gyerekem kosarazni, azzal jobban jár.
Téged is értek ilyen típusú csalódások?
Én más voltam. Kiskoromban sem azért úsztam, hogy benne legyek a tévében, vagy megnyerjek egy versenyt, hanem mert szerettem edzésre járni, szerettem vízben lenni, nagyon szerettem az edzőmet, aki 12 évig a nevelőedzőm volt és a mai napig nagyon jó a kapcsolatunk. Már pici koromban azért könyörögtem a szüleimnek, hogy még egy fél órával tovább maradhassak a vízben, vagy ne csak heti kétszer, hanem háromszor járhassak úszni. Ha ugyanezt a lelkesedést látom a gyerekemen, akkor persze csinálja, de csak az eredmények hajszolásáért nem érdemes elkezdeni, mert óriási csalódások érhetik az embert.
A saját életedből tudsz mondani olyan példát, amikor túl nagy áldozatot kellett hoznod az úszás miatt?
Volt idő, amikor belefásultam, hogy 12 éve mindennap mindig ugyanaz történik velem, és úgy éreztem, ha nem tudok változtatni, akkor inkább abbahagyom, mert egyszerűen nem bírtam már tovább. Ez amúgy is egy monoton sport és belefáradtam az egészbe. De szerencsére akkor jött egy lehetőség, kimentem Amerikába és ez nagyon jót tett nekem. Persze ez is az úszással volt kapcsolatos, egy sportolói ösztöndíjat nyertem.
Mit javasolsz azoknak, akik profi úszók szeretnének lenni?
Kitartást és alázatot kell tanúsítaniuk, ez a kettő a legfontosabb. Itt nem lehet olyat csinálni, hogy ma nincs kedvem edzésre menni, vagy majd bepótolom később. Itt mindennap az aznapi maximumot kell teljesíteni.
Vannak példaképeid?
Igen, Egerszegi Krisztina és Jana Klochkova olimpiai bajnok úszók. A személyiségük és az egész karrierjük példaértékű számomra. Egértől van aláírt pólóm is a szekrényemben, azóta sem mostam ki, olyan nagy becsben tartom. Még nagyon kicsi voltam, amikor Klochkova mondta az edzőmnek, hogy szurkol nekem és ellátott tanácsokkal is, például, hogy mindig figyeljek a testsúlyomra.
Előfordult már, hogy ez nem sikerült?
Volt olyan, hogy nyáron feljött pár kiló plusz, de szerencsére sosem volt nagyobb súlyproblémám. Az is megesett, hogy az edzőm mondta, fogyjak le négy kilót, pedig már akkor is öt kilóval könnyebb voltam, mint most. Úgyhogy akkor még kevesebbet ettem, ami nem a legjobb módszer a fogyásra. Nem is lettek akkor jók az eredményeim. Megtanultam, hogy mindig az egyensúly a legfontosabb. Lehetek erős, ha súlyfeleslegem van, viszont hiába vagyok vékony, ha nincs elég erőm hozni az eredményt.
Hogyan képzelnéd el magad szívesen öt-tíz év múlva?
Szeretnék egy kertes házat, egy kutyát, meg persze majd gyereket is. Egyelőre még panelban lakunk a párommal, ahol nem lehet kutyát tartani. Persze dolgozunk azon, hogy szépen sorban minden álmunk megvalósuljon.
Van olyan dolog, amit szívesen megváltoztatnál magadon?
Igen, legszívesebben szőke lennék.

Vannak kedvenc ruhadarabjaid?
Szárazföldi edzésen és utcai ruházatban is szívesen hordok Adidas termékeket. Ezeknek az edzőruháknak rendkívül jó az légáteresztő képessége és nagyon nőies a vonalvezetése.  Nagy kedvenceim még az Adizero futó- és edzőcipők, amit az edzőteremben is mindig megcsodálnak, mennyire pihekönnyűek. Az olimpiára készülve is ebben futottam az edzéseken.

Szöveg: Zubreczki Judit, képek: Serényi Judit

 

 

Sportosan trendi!

Ismerd meg az adidas legújabb őszi-téli női kollekcióját, amelyből biztosan találsz számodra megfelelő, és az edzésedhez tökéletesen illeszkedő összeállítást!

Ha szeretnél kitűnni a tömegből, ugyanakkor a teljesítmény is fontos szempont számodra, válaszd az adizero termékcsaládot!
A kollekció őszies alapszíneiben megcsillanó neon színek dinamizmust visznek megjelenésedbe az őszi-téli edzések során is. Ugyanakkor a teljesítmény-orientált sportolók számára kifejlesztett adizero kollekció egyesíti a legfontosabb funkcionális előnyöket is:
szuperkönnyű anyagokból készült, melyek elvezetik az edzés közben termelődő hőt és izzadságot is, így edzés közben semmi sem vonhatja el figyelmedet a kitűzött célodról. A világ legkiemelkedőbb sportolói által inspirált adidas adizero termékek lendületet visznek minden edzésedbe!

Azoknak, akik szeretnék kipróbálni milyen érzés divatosnak ugyanakkor sportosnak lenni, miközben az edzésre tökéletesen alkalmas funkcionális sportruhát viselsz az adidas Studio Power kollekciója a tökéletes választás. 
A Studio Power termékek nőies, meglepő részletei magabiztosságot és feminin megjelenést garantálnak számodra még az edzőteremben is!
Valamennyi termék climalite technológiával készült, amelynek köszönhetően a puha, könnyű anyagok kiemelkedő izzadságkezelést biztosítanak. A jól kombinálható, rétegezhető termékekből könnyedén összeállíthatod a neked és edzésednek leginkább megfelelő megjelenést!

Fitt.promóció (x)