×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 62

Dr. Dián Melinda kedvenc szabadidős tevékenységeit jellemzik. Az orvosi egyetemet két éve elvégző fiatal hölgy jelenleg rezidens, aneszteziólógusnak készül, szabadidejében pedig mentőorvosként dolgozik. Hogy ezek után még mikor jut ideje motorozni és edzeni? Erről is megkérdeztem…

 

Almássy Zsuzsi (ma már Zsuzsa) a 60-as évek közepétől több mint nyolc éven át, a magyar és a nemzetközi női műkorcsolya kiemelkedő versenyzője és meghatározó alakja volt. Korcsolyadöntőit együtt nézték, szurkolták végig itthon a családok. Rendkívüli népszerűségét nemcsak eredményei, hanem életteli kisugárzása is okozta.

 

Aki szereti a váratlan helyzeteket, azt, ha érzi, hogy ura a tetteinek, de mégis szabad, az induljon a rally-n. Csak némi elszántság, idő és pénz kell hozzá. Erről leginkább Tagai Róbert és Tagai Tamás tudnak mesélni, akik 1994-ben kezdték ezt a sportot, és ma már a magyar élmezőnyhöz tartoznak.

 

Először úgy gondoltam interjút készítek Jonny G.-vel, ezzel a fantasztikus 47 éves santa barbarai kerékpárossal, a spinning atyjával. Az órája után úgy határoztam, megosztom az olvasókkal azt a felülmúlhatatlan érzést, amit átéltem.

 

„Ha topmodell-alkat lennék, lehet én is olyan lennék, mint bármelyik plázalány.”

- Fogytál? - Tizenhárom kilót – vágja rá Tóth Vera megasztár.

- Depresszió? Kedélyed? Elvonási tünetek?

- Képzeld, semmi!

 

Linda, van- e ember ebben az országban akinek erről a női névről nem a nagysikerű magyar sorozat jut eszébe Görbe Nóra főszereplésével, Bodrogi Gyula, Pécsi Ildikó utolérhetetlen alakításával. Július 5-étől a M1-en újra izgulhatunk a vékonyka, de hatalmasakat ütő és rúgó rendőrnőért és jókat derülhetünk a kétbalkezesnek tűnő taxis vőlegény baklövésein.

 

Előbb üt, aztán… elsősegélyt nyújt, mert többek között profi ápolónő is. A nőket csépeli, férfit azonban csak egyszer ütött meg, a fiú “összement” a fájdalomtól a diszkóban, s az esetnek egészen furcsa következményei lettek. Miló Viktória, légsúlyú boksz-világbajnokunk, a Félix Promotion játékosa októberben újra megvédi címét, melyet a TV2 Ring október   29-én élőben közvetít.

 

- Rosszul esik, hogy ránk, hízni akaró lányokra nincsenek tekintettel. Egyszerűen a képünkbe vágják: “Hízz! Egyél! Zörögnek a csontjaid!”. Bezzeg a kövérkés lányokkal elnézőbbek, diplomatikusabbak – mondja Végh Judit a Jóban Rosszban TV2-ős szappanopera új felfedezettje, aki lovagolt, balettozott, most pedig vívni tanul a színészakadémián.

 

„A cél az, amit kitűzünk magunk elé. Az eredmény az, amit nagyon kemény munkával, akaraterővel, kitartással és lemondással megvalósítunk.” Hornyák Ádám (azaz Á-dee) egy kedves, barátságos, a női tekinteteket vonzó fiú, aki ezen kívül még a Pólus Fitnesz szakmai vezetője is. Aerobik oktató és a Kangoo Jumps őrület magyarországi megtestesítője, akivel súlyproblémáiról beszélgettem. Talán meglepő, hogy pont vele, de majd ő elárulja miért.

 

Mindig arra gondolt, hogy egyszerű háziasszony lesz, aki munkába jár, és a családja körében üldögél délután. Ebben csak a kalandvágy akadályozta meg Erdélyi Mónikát, akinek manapság legtöbben csak a keresztnevét ismerik. Most nem a népszerű televíziós műsorvezetőt, hanem az üzletasszonyt kerestük meg fitnesztermében, amelyet nemrégen nyitott meg, hogy más is megvalósíthassa álmait.

 

10. oldal / 15