Sikeres babaprojekt

termekeny1 l

Amikor nem jön össze a baba, akkor a legtöbben kétségbe esnek, hiszen tudják, küzdelmes időszak köszönt rájuk. Pedig lehet, hogy egy egyszerű első lépésként a tányérjukra kellene ránézniük!

A rossz táplálkozásról, a készételek, feldolgozott élelmiszerek fogyasztásáról rég tudjuk, hogy komolyan hozzájárulnak az elhízás mértékének növekedéséhez. Ezzel együtt – bár nyilván ennek sok más oka is van, a termékenységi mutatók is egyre csökkennek, mégpedig a nőknél és a férfiaknál is, egyre több az olyan pár, akiknek nem jön össze a baba megfoganása. Nem csoda, hogy egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogy milyen összefüggés is állhat fenn a között, hogy mit eszünk, mennyi a testsúlyunk és termékenyek vagyunk-e. A 70-es évek óta folyó vizsgálatok során sikerült már olyan következtetésekre jutni, amelyek pozitív változást hozhatnak, és étrendi változásokat, javaslatokat tenni, amelyek talán könnyebbé teszik a baba érkezését.

Tudatos, bababarát táplálkozás
Sok mindenről derült már ki, hogy pozitív hatással van a termékenységre. Úgy tűnik, csökkenti a nők terméketlenségi mutatóit, ha például a vasat olyan, nem állati forrásokkal visszük be, mint a sötétzöld leveles zöldségek (brokkoli, spenót stb.) vagy a hüvelyesek. Pozitív hatású a teljes zsírtartalmú tejtermékek legalább napi egyszeri fogyasztása, a fehérjék minél inkább növényi eredetű élelmiszerekkel való bevitele (hüvelyesek, zöldségek által). Az állati zsírokkal szemben a kezeletlen növényi olajok (extra szűz, hidegen sajtolt olajok) választása tűnik jónak, a multivitaminkészítmények szedése, a cukorfogyasztás csökkentése, a gabonák minél kevésbé feldolgozott változatának választása szintén hasznos. A táplálkozási szokások megváltoztatása mellett nagyon nagy szerepe van a testsúlynak, a dohányzásnak, a környezeti károsító tényezőknek és az edzésnek is.

fitt info magazin 2019 005 cimlap kicsi*A cikket végigolvashatod a fitt.info 2019. 05. számában vagy novembertől keress rá a www.fitt.info oldalon.

A legfrissebb fitt.info magazint keresd az újságárusoknál!