Nyomtatás

Gyomorégés, savtúltengés, reflux

gyomor2Gyomorégés, köhögés, kellemetlen éjszakák, rosszul eső ételek. A gyomorégés és a reflux népbetegség, nagyon kevesen vannak, akik nem tapasztalták valamilyen tünetét. Te ne tartozz közéjük!

A gyomorsav az emésztés elengedhetetlenül fontos része, e nélkül nem lehet megfelelő a táplálékok lebontása, illetve egy sor, az ételekkel a szervezetbe kerülő kórokozót is elpusztít az erősen savas közeg. Éppen ezért fontos, hogy a gyomor belső felületét nyálkahártya védje, hogy azt a felületet ne kezdje ki a gyomorsav. Gond akkor van, ha valamiért az egyensúly felborul, és a nyálkahártya nem tudja megvédeni a gyomorfal belső oldalát: ebből keletkezik a hurut, majd a fekély. A gyomorsav azonban másban is kárt tehet: igazi civilizációs betegség a savas reflux, ami azt jelenti, hogy a gyomorszáj nem zár megfelelően, így a gyomorsav felfelé áramolhat, kárt téve a nyelőcsőben. Mindegyik betegség gyomorégéssel, fájdalommal és egy sor kellemetlen tünettel jár.
Hogy mennyire gyakoriak ezek a betegségek, azt jól mutatja a különféle savlekötő reklámok gyakorisága, a tünetek ugyanis elég kellemetlenek ahhoz, hogy minél hamarabb meg akarjunk tőlük szabadulni. Az okot azonban nagyon sokszor rossz életmódbeli döntésekben találjuk meg, így érdemes először azokon megpróbálni változtatni.

Gyomorégés – az egyik leggyakoribb fájdalom
Szinte mindenki megtapasztalja valamikor életében a gyomorégés, a savas gyomor tüneteit. Ilyenkor valóban égő érzést érzékelünk, ami sokaknál hányingerrel, émelygéssel társul. A tünet leginkább üres gyomornál jelentkezik, és amint eszünk valamit, enyhül. A gyomorégés, a gyomorsavasság nagyon sok ma elterjedt étel és élethelyzet következménye lehet.
Gyomorégést okoznak például
• a szénsavas és az alkoholos italok,
• a sok szénhidrát,
• az édességek,
• a csípős, fűszeres fogások.
• Gyakori kiváltók egyes vény nélkül kapható gyógyszerek, mint az acetilszalicilsav tartalmú szerek és a nonszteroid fájdalomcsillapítók.
• Érzékenyebbeknél például okozhat fájdalmat a hibiszkusztea,
• nők pedig gyakran tapasztalják várandósságuk alatt ezt az érzést.

Honnan tudom, hogy refluxom van?
A reflux sokféle tünetet okozhat, egyeseknél például olyan erős, éles mellkasi fájdalommal jár, amit akár szívinfarktussal is összetéveszthetnek. Másoknál nem okoz különösebb fájdalmat, inkább köhögést, nem ritka, hogy a diagnózist fül-orr-gégész állítja fel, akihez el nem múló köhögéssel vagy torokgyulladással megy el valaki. Szintén járhat rossz, keserű szájízzel, a nyáltermelés megnövekedésével.
A kezeletlen reflux miatt a visszaáramló gyomorsav felmarhatja a nyelőcső nyálkahártyáját, akár fekélyt is okozva, sőt, akár a fogzománcot is komolyan károsíthatja.

gyomor3Lépj a reflux ellen!
1. Tervezd át az étkezéseket
Legyen ez a jelszó: több és mini! Hogy ez mit jelent? Egyél gyakrabban, de egyszerre mindig keveset! Amikor kevesebb étel kerül a gyomorba, akkor kisebb lesz a nyomás a gyomorszájon, így a tünetek is kevésbé jelentkeznek. Éppen ezért tanuld meg, hogy még azelőtt hagyd abba az evést, mielőtt teljesen tele leszel. Ha lassabban eszel, máris sokat teszel a gyomrod egészségéért, és ne feledd, a jóllakottságot csak az evés elkezdése után nagyjából 15-20 perccel kezded érezni!
2. Kerüld el a kiváltó okokat
Figyeld meg, hogy milyen ételek és italok váltják ki vagy fokozzák a tüneteidet, és igyekezz ezeket elkerülni. A leggyakoribb bűnösök:
• kávé és tea
• bármi, ami szénsavas vagy koffeintartalmú
• alkohol
• citrusfélék
• paradicsom, vagy paradicsomot tartalmazó ételek
• csokoládé
• menta
• zsíros ételek
• fűszeres, csípős fogások
• hagyma és fokhagyma
A tapasztalatok szerint a zöldségekben, rostokban gazdag táplálkozás, a finomított szénhidrátok mennyiségének drasztikus csökkentése segíthet a savas tüneteken.
3. Javíts rajta álmodban
Ha megemeled az ágyad fejét pár centiméterrel, máris sokat tehetsz a visszaáramlás ellen, hiszen a gravitáció segíteni fog megelőzni azt. Ne próbáld ezt a hatást sok párna egymásra halmozásával elérni, mivel az egyrészt nem tesz jót a gerincednek, másrészt a párnák által megemelt fej és összegörnyedt törzs még nagyobb nyomást helyez a gyomrodra. A jó alvás érdekében mindig figyelj rá, hogy ne egyél semmit a lefekvés előtti két-három órában. Ez igaz a napközbeni esetleges fekvő pozíciókra is: amíg étel van a gyomrodban, ne feküdj le!
4. Lazítsd ki
Ne hordj túl szoros ruhákat, és az övedet se húzd meg túl szorosra! Sokan megfigyelték már, hogy az így létrejött extra nyomás komolyan rontott refluxos tüneteiken. Éppen ezért, ha túlsúlyos vagy, akkor már néhány kiló leadása is segíthet, ez is csökkenti a gyomorra ható nyomást.
5. Felejtsd el a rossz szokásokat
Ha esetleg dohányzol, hagyd abba, a dohányzás ugyanis szintén fontos szerepet játszik a gyomorsavas tünetek romlásában.
6. Lazulj el
Kutatások sora mutatott ki egyértelmű kapcsolatot a stressz és szorongás, valamint a refluxos tünetek erősödése között. Az ok még nem egyértelmű, de valószínűleg az a kapcsolat, hogy stresszes állapotban kisebb mennyiségű savra is erőteljesebben reagálunk, hiszen ilyenkor a fájdalom érzékelése is erőteljesebbé válik. A kimerültség, ami nem ritkán a stressz egyik velejárója, tovább képes rontani a helyzetet. Éppen ezért is érdemes stresszkezelő technikákat megtanulni, és edzéssel is csökkenteni a feszültséget.

gyomor1nMegoldások refluxos panaszokra 

Egyszerű a képlet: savra lúgot!
A „legegyszerűbb” patikaszerek gyomorégés esetén a savkötők, amiket antacidoknak is neveznek. Ezek a lúgos karakterű hatóanyagokat (pl. kalcium-karbonátot vagy magnézium-, illetve alumíniumsókat) tartalmazó tabletták vagy szuszpenziók kémiai reakcióba lépnek a gyomorsavval, és megkötik, semlegesítik azt. A reakció során ártalmatlan anyagok, köztük víz és szén-dioxid képződnek. A savkötők recept nélkül megvásárolhatók a patikákban, általában tabletták, ritkábban granulátumok, porok vagy szuszpenziók formájában. A tabletták gyakran rágótablettaként használandók, azaz szétrágás után kell azokat lenyelni. Célszerű ezeket minél apróbbra szétrágni, hogy a szétporladt tabletta a bevételt követően minél hamarabb kifejthesse hatását a gyomorban, és már néhány perc után érezhető javulást hozzon. A szuszpenzió formájú savkötőket adagolás/bevétel előtt fel kell rázni, mert állás során a hatóanyagtartalmuk az üveg aljára leülepszik.

Tudtad? Nagyanyáink savlekötője mára már elavulttá vált
Hiába kapnak be sokan 1-1 kiskanállal még napjainkban is belőle, a gyomorsav-túltengés kezelésében már elavult szernek számít a szódabikarbóna (kémiai néven nátrium-hidrogénkarbonát). A szódabikarbóna megköti ugyan a gyomorsavat, de a keletkezett szén-dioxid a gyomor falának olyan mértékű feszülését okozhatja, ami további savtermelődésre készteti a gyomrot, miközben éppen az a probléma egyik forrása.

Óvatosan a savkötőkkel!
• Bármilyen savkötő szer szedése esetén ügyelni kell arra, hogy a gyomorsavat semlegesítő hatóanyagok más hatóanyagokat megköthetnek a felületükön, így nem javasolt azokat más gyógyszerekkel (pl. antibiotikumokkal) egyidejűleg bevenni. Legalább 2-3 óra időbeli eltolódás betartása javasolt.
• Jó tudni, hogy az alumínium-sókat tartalmazó készítményeknél mellékhatásként székrekedés, a magnéziumot tartalmazóknál pedig hasmenés fellépésével lehet számolni.
• A vesekövességben szenvedőknek kezelőorvosukkal, gyógyszerészükkel kell egyeztetniük a választott savkötőt illetően, ugyanis a kalcium-sókat tartalmazók vesekövesség, valamint arra való hajlam esetén nem ajánlottak.

A savtermelődést is lehet gátolni
A refluxos probléma nem csak akkor kezelhető, ha már jelen van a túlzott mennyiségű gyomorsav, és az maró érzést okoz. Többféle gyógyszer létezik, amelyek a gyomor fokozott savtermelését gátolják, azaz a kóros folyamat már egy korábbi láncszemnél megállítható.
A gyomorsav termelődését gátló hatóanyagoknak két fő típusa van:
• Elterjedten alkalmazzák a fokozott gyomorsavtermelés visszaszorítására az úgynevezett protonpumpagátló hatóanyagokat (pl. pantoprazol, omeprazol, lanzoprazol, rabeprazol, ezomeprazol), amelyek részben vény nélkül, részben vénykötelesen kaphatók a patikákban. Ezeknél a szereknél a napi egyszeri adagolás a jellemző, és a tablettát egészben lenyelve, reggel, étkezés előtt ajánlott bevenni.
• Más molekuláris hatásmechanizmussal szorítják vissza a savtermelődést az úgynevezett H2-antihisztaminok, amik a nevükben „-tidin” végű hatóanyagokként is ismertek (pl. famotidin, ranitidin). Ezeket inkább este, lefekvés előtt célszerű bevenni. Aktuális: 2019. szeptemberében a gyártáshoz használt ranitidin alapanyag szennyezettsége miatt valamennyi ranitidines szer patikai forgalmazását felfüggesztették az EU-ban, így jelenleg csak famotidines H2-blokkolók kaphatók a hazai gyógyszertárakban, azok azonban akár vény nélkül is.

A természetes megoldások kedvelőinek
• Alginsav
Mind hatóanyagukat, mind hatásmechanizmusukat illetően „fiatalnak” számítanak a refluxot megakadályozó patikaszerek, amik fő összetevője a tengeri barnamoszatokból kinyert alginsav. Ez olyannyira természetes anyag, hogy az akár a terhesség hónapjaiban is használható.
Az alginsav a gyomor erősen savas közegében egy kocsonyás gélt képez, ami a gyomortartalmat befedi, és annak a nyelőcsőbe való visszaáramlását megakadályozza. Az alginsavas szerek tehát elsősorban akkor vezetnek eredményre, ha nem a gyomorégés, hanem a savas gyomornedv nyelőcsőbe való visszaáramlása a fő probléma. A rágótablettaként és szuszpenzióként is elérhető alginsavas szereknek napi 2-4 alkalommal való alkalmazása javasolt.
• Gyógynövények
Akik refluxbetegségüket pusztán gyógynövényes teákkal vagy kivonatokkal szeretnék kezelni, nem biztos, hogy sikerrel járnak. A refluxos panaszok kezelésében hatásosnak ígért borsmenta vagy gyömbér készítményei ugyanis több esetben a várttal ellenkező hatást idéznek elő, azaz azok gyomorégéses panaszokat okoznak. Nem árt tehát az óvatosság!
• Birsalma
Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a gyomorsav és a reflux kezelésében kedvező lehet a birsalma és a belőle készült termékek, így például a birsalmalekvár vagy a birsalmakompót. A birsalmás termékeket néhány közel-keleti országban régóta elterjedten alkalmazzák a gyomorégés és a reflux kezelésére.