Az élet állandó tanulás

Délelőtt 10-re, már túl volt az otthoni teendőin, megtartott egy órát, életmód tanácsokkal látta el vendégeit, mindenkihez volt egy-egy bíztató szava, majd tökéletesen felkészülve várt rám, hogy beszélgessünk. Dallos Anna vérbeli sportoló, de emellett feleség és anya.

 

- Hogyan indult, és teljesedett ki a pályafutásod?

- Gyerekkorom óta sportoltam, majd a gimnázium elvégzése után felvételt nyertem a Testnevelési Egyetem testnevelő tanári szakára. Az egyetem alatt ismerkedtem meg az aerobikkal és az első Magyarországon rendezett versenyen el is indultam. Folytattam a versenyzést egyéni és páros kategóriában, majd 1992-ben egyéniben második helyezett, párosban Tatár Andrással magyar bajnokok lettünk. Az aerobik versenyzést 1994-ig, a diploma megszerzésig folytattam. 1995-ben rendezték meg az első hazai fitness bajnokságot, amelyen én is elindultam. A második Magyar bajnokságot egy olyan remek mezőnyben sikerült megnyernem, ahol versenyzőtársaim, Kállai Ildikó, Béres Alexandra, Kordé Emese voltak. Beleszerettem ebbe a sportágba, és minden erőmmel azon voltam, hogy komolyabb eredményt tudjak elérni. A nemzetközi siker jó pár évig váratott magára, 5 év kőkemény munka, kitartás volt az ára, hogy végül 2000-ben Európa bajnok lettem! A rá következő évben elindultam egy világbajnoki Grand Prix-n, ami két fordulóból állt, Stockholmban és Bukarestben volt egy-egy verseny, és ezeknek az öszszesítése adta a végleges eredményt. Második helyen végeztem.

 

- Miért hagytad abba a versenyzést?

- A bukaresti verseny után már biztos volt, hogy babát várok. Egyértelmű volt számomra és a férjem számára is, hogy szeretnénk nyugodt, boldog családot és ezért bizonyos "áldozatokat" kell hozni. Ezért úgy döntöttem abba hagyom a versenyzést, és életem új fordulatot vett, amikor 2002. július 17-én megszületett a kislányunk, Szonja.

 

- Szonja most még csak 8 hónapos és az alakod ismét a régi,   újra órákat is tartasz. Hogy sikerült ilyen gyorsan visszanyerni a formádat és a kondíciódat?

- A terhesség alatt szinte végig sportoltam, ekkor kezdődött életem legfontosabb "diétája", amit mindenkinek ajánlok. Nagyon fontos odafigyelni, hogy mindig minőségi ételeket együnk, tehát olyanokat, amik vitaminokban, rostokban, ásványi anyagokban gazdagok, de ugyanakkor táplálóak is. Sokkal célravezetőbb naponta inkább többször keveset enni, mint egyszer sokat. A szülés után 6 héttel kezdtem el újra mozogni, először csak otthon gimnasztikáztam, majd a babakovsival lassú kocogásba kezdtem, aztán már súlyzós edzéseket is végeztem, szép lassan visszanyertem a régi kondim. Február óta újra tartok órákat, igaz hetente csak néhányat, mert a legtöbb időt most még Szonjára fordítom.

 

- Pár évvel ezelőtt beindítottál egy gyerek programot, ami óvodás és kisiskolás gyerekeknek szóló játékos, aerobik elemekkel gazdagított torna volt. Szándékodban áll a jövőben ezt folytatni?

- Nagyon sikeres volt a program,   a neve Fantázia Gyermek Aerobik. Ez egy játékos utánzó mozgásra és a gyermek fantáziájára épülő program, amelyet én fejlesztettem ki. Egyre nagyobb igénymutatkozott országos szinten is a képzésére, amelyet szakmabeliek számára tartottam. A versenyzés mellett azonban nem volt időm teljes mértékben foglalkozni ezzel és abba maradt. Most viszont újra indítanám, sőt kibővíteném egyéb programokkal is. Eddig csak 4-8 éves gyerekek jártak hozzám, most viszont - épp Szonja miatt-, a csecsemők mozgás fejlesztésével, illetve ezzel egyidejűleg a mamáknak ajánlott mozgásterápiával is szeretnék foglalkozni, ezeket tökéletesíteni, hiszen bizonyított és saját magamon is megtapasztaltam, hogy a szülés utáni depresszió egyik leghatékonyabb terápiája a mozgás.

 

- Terveid?

- Szeretnék tanítani, óvódás gyerekekkel foglalkozni, majd később tinédzserkorúakkal is. Nagyon élvezem a erősítő-boxos óráimat, ezeket mindenképp folytatom, elkezdem ismét a személyi tréningeket. Folyamatosan tanulok,igyekszem haladni a korral, mert úgy gondolom, ez egy nagyon dinamikusan fejlődő szakma, mindig kitalálnak új hatásos mozgásformákat, diétákat, amelyekre érdemes odafigyelni. Szerintem ha valaki minőségi munkát szeretne végezni, elkerülhetetlen követelmény az állandó fejlődés és tanulás! Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk Szonjának egy kistestvért. Úgy gondolom továbbra sem fogok unatkozni!

M. T.