Nyomtatás

Pilis: élvezetes túrákra csábít

IMG 5053 EditMagyarország bővelkedik különleges erővel megáldott helyekben, de a legismertebb a Pilis és Visegrád környéke. Érdemes felhúzni a túrabakancsot kora tavasszal is, mikor ébredezik a természet.

Kirándulni az év bármely szakában lehet, így vétek lenne kihagyni a kora tavaszt a Pilisben. Ilyenkor még nincsenek levelek a fákon, de már nyiladozik a természet. Ilyenkor az erdőt járni már önmagában is csodás élmény, de erről a környékről amúgy is azt tartják, hogy gyógyító energiák otthona. Az ott kanyargó, kijelölt turistaösvények érintik a környéken található kolostorok és kápolnák romjait, és a forrásokat, melyek közül az egyikhez csodák köthetők. 

Források & gyógyhatások

Mi a közös egy királyban, egy erdőmérnökben és a csodás gyógyulásokban? Erre a találós kérdésre csak és kizárólag a Pilisben lelhetsz választ, hiszen itt található a Lajos-forrás, a Kaán-forrás, a Kaintz-forrás és a Szent-kút. A Lajos-forrás magáról Nagy Lajos királyról kapta a nevét, aki gyakran megpihent mellette, mikor a környéken hajtotta a vadakat. Ez pedig meglehetősen sokszor előfordult, hiszen ez volt a legkedvesebb vadászterülete. A Kaán-forrást egy kiváló erdőmérnökről, Kaán Károlyról nevezték el, ő volt, aki megismertette Magyarországgal a természetjárás fogalmát. A legizgalmasabb azonban a Kaintz-forrás és a Szent-kút, melyek mellé kolostorokat építettek és a zarándokok úticélja lett. E két forrás gyógyhatásáról már évszázadok óta szólnak a legendák. Míg a Kaint-forrás vizéről azt tartják, az asztmára és a felső légúti, valamint a tüdőbetegségekre van jó hatással, addig a Szent-kúthoz kötnek nem egy csodás gyógyulást, köztük egy 19 éves lebénult lány felépülését. Nem csoda, hogy régebben az egész országba vittek vizet innen.  

Gyerekekkel is elindulhatsz

Az egyik könnyű túraútvonal a Mogyoróhegyi tanösvény, amit kisebb-nagyobb gyerekekkel is be lehet járni, hiszen a Visegrád-nagymarosi révtől indulva mindössze 4 km hosszú és tele van látnivalóval. A 10 állomással együtt – melyek közül az első a Mogyoróhegyi vadaspark – 2-3 óra alatt végig lehet sétálni. Ha jó az idő, az ösvényről el lehet látni egészen a Börzsönyig és a Szentendrei-szigetig. Jó pihenőhelyet találunk a Nádas-tó partján, és ha még van energiánk, akár a Zsitvay-kilátóhoz és a Fellegvárhoz is elsétálhatunk. Fitt.tipp: A Visegrád-nagymarosi révtől induló kék sáv (<a href=) jelzést követve indulunk a Fellegvár irányába, majd azt elhagyva, a Nagyvillámon található parkolóhoz érve a kék körút jelzésre (<a href=) váltunk, mely a kék háromszöggel (<a href=) és a kék kereszttel (<a href=) halad együtt. A Nagyvillám sípályát elhagyva a kék kereszt (<a href=) kiválik, a kék háromszög (<a href=) és a kék körút (<a href=) jelzést követve kb. 500 m megtétele után a Jurta táborhoz érünk. A táborral szemben, a Mogyoróhegyi étterem mellett található infóponttól indul a Piros T (<a href=) betűvel jelzett, 10 állomásos tanösvény, mely alatt nem csak „szokványos” információs táblákat kell érteni.  

Menj egy nagy kört

2015-ben lett hivatalos túraútvonal az a vadászösvény, amit azóta Spartacus-ösvényként ismerhetünk. Ez már egy középnehéz túra, de átlagos állóképességgel is végig lehet csinálni, hiszen a szintkülönbség nem túl nagy, és viszonylag enyhe. Ráadásul annyi látnivaló van útközben, hogy muszáj megállni néha, ilyenkor a nézelődés mellett szusszanni is lehet, így ez is remek program lehet. Az ösvény 14 km hosszú és Pilisszentlászlót köti össze Visegráddal. Fitt.tipp: Pilisszentlászlóból, a faluközpontból indul a zöld sáv (<a href=). Utóbbin haladva túránk visszafordul Visegrád felé. A néhol meredek és nedves időben csúszós ösvényről több helyütt (pl. Sziklatorony) szép kilátás nyílik a Duna irányába. A Spartacus ösvény a zöld sáv (<a href=) és a zöld kereszt (<a href=) szétválásánál utóbbi irányában halad tovább. A zöld sávot (<a href=) követve Visegrád felé induljunk, melynek központját kb. 2 km megtétele után érjük el.