×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 62

Grillezett lazacínyencség

Urban Wident, az AstraZeneca Gyógyszergyár ügyvezető igazgatója szerint a lazac ideális nyári étel. Bárhol is legyünk Svédországban, mindenhol kapható. Itt most egy négyszemélyes receptet ajánlunk, melyek előkészíthetők, és mikor a vendégek megérkeztek, már csak a grillre kell tenni a halat.

 

Grillezett lazacpillangó a’la grecque

 

Egy ideális és könnyű nyári vacsora, melyhez mindent előre elkészíthetünk a grillezés kezdetéig. Aztán már csak annyi a dolgunk, hogy tálaljunk az előre elkészített salátával, és körbeüljük a grillt egy finom bor társaságában.

Gyújtsuk be a tüzet és mikor a legjobban parázslik, kezdhetjük a grillezést és 5-6 percen belül elkészül ez a finom és könnyű nyári vacsora!

 

Hozzávalók 4 személyre:

 

4 pillangómintájú lazacfilé á 150 g

kb. 1 teáskanál só

1-2 csipet frissen őrölt fehérbors

1-2 evőkanál olíva olaj a kenéshez

 

Saláta

 

1/2-1 jégsaláta, apróra vágva

1/2 friss uborka vékony csíkokra szeletelve

1 1/2 - 2 dl vöröshagyma, vagy lilahagyma ízlés szerint vágva

1 nagy piros vagy zöldpaprika apróra vágva

200 g feta sajt

kb. 2 dl magos fekete olívabogyó (ha lehet fokhagyma marinádos)

1 1/2 - 2 dl frissen reszelt parmezán sajt

4-6 teáskanál fehérborecet

4-6 evőkanál olívaolaj

 

Elkészítési mód

 

1. Kezdd a salátával: Keverd össze a zöldségeket, és mint egy ágyat, helyezd el 4 tányéron. Morzsold szét a juhsajtot a salátán, és helyezd rá az olívabogyókat is. Végül szórd meg a frissen reszelt parmezán sajttal. A salátát már pár órával előre is elkészíthetjük, a tányérokat tárolásig hűvösön tároljuk. Tálalás előtt a borecetet és az olívaolajat csepegtessük körbe a salátára.

 

2. A lazacpillangók grillezése: Gyújtsd be a tüzet, és várd meg a legmagasabb parázshőmérsékletet kb. 10-20 percig tarthat, attól függően, hogy faszenet vagy brikettet használsz-e, és hogy fúj-e a szél. Ha van fújtatód, felgyorsíthatod a folyamatot. Fűszerezd be a filéket a sóval, borssal és vékonyan kend meg az olajjal.

 

1 1/2 - 2 percig grillezzük oldalanként a lazacfiléket (a szeletek vastagsága mérvadó!), magas hőfokon. Majd helyezzük a kész filéket a salátaágyas tányérokra és azonnal fogyasszuk!

 

Kitűnően illik hozzá egy olasz könnyű vörösbor, ami ne legyen túl langyos.

 

Így kapsz lazacpillangókat: 

 

Vedd egy szálkamentes lazacfilé középső részét. Ügyelj arra, hogy a filében mélyen ülő kis szálkákat is eltávolítsd egy kis laposfogóval!

 

Az első szeletnél a bőrig vágj (vigyázz, hogy ne vágd át a bőrt), majd a következő szeletet már levágod. Aztán hajtsd szét a filé szeleteket egy „pillangónak”, amit középen a bőr tart össze. (lsd. a képen) 

 

Hain Zsuzsa