Enneagram – melyik vagy a kilencből?

Mióta világ a világ, az emberek megpróbálták jobban megismerni saját magukat. Számtalan személyiségtipizálási módszert dolgoztunk már ki, de kevés olyan egyszerű és pontos van, mint az enneagram, amely szerint mindenki a kilenc típus egyikébe tartozik – főleg!

 

Kilenc típus egy körön
Mi az enneagram? Kilenc egymással összefüggő személyiségtípus, amelyekkel minden ember leírható. A körábrán, amely előszörre talán bonyolultnak tűnhet, láthatjuk a különböző típusokat, amelyek között kapcsolatok állnak fenn, és amelyek bizonyos sorrendben helyezkednek el a körön.
Az enneagram láttán azonnal kilenc különböző személyiségtípusra gondolhatunk, de nem teljesen erről van szó. Valójában mindenki találhat mindegyik típusból valamennyit magára érvényesnek, de lesz egy, ami a legtöbb dologban a legközelebb áll hozzá. Ez a személyiségünk alaptípusa. Gyerekkorunkban enneagram típusba tartozunk, amelyet született temperamentumunk és születésünk előtti tényezők határoznak meg. Ez a típus határozza aztán meg, hogy hogyan alkalmazkodunk gyerekkorunk eseményeihez és környezetünkhöz. Szintén meghatározza a szüleinkhez való viszonyunk bizonyos területeit.

Az alaptípusról elmondhatjuk:
● Alaptípust senki nem válthat.
● A személyiségtípusok enneagram alapján való leírása univerzális, férfiakra és nőkre egyaránt igaz.
● Mivel személyiségtípusunk egészséges, átlagos és nem egészséges verziói között ingadozunk életünk során a külső hatások miatt, ezért nem minden leírt tulajdonság igaz ránk minden pillanatban.
● Az enneagram számokat használ a típusok meghatározására, épp azért, hogy ne gondoljuk, hogy valamely típus pozitív vagy negatív lenne. A nagyobb vagy kisebb szám nem jelent jobbat vagy rosszabbat.
● Egyik típus sem rosszabb vagy jobb a másiknál, legfeljebb egyes kultúrákban vagy csoportokban jobban boldogulhatunk valamelyikkel. Ezzel együtt, ha tanulmányozzuk a típusokat, láthatjuk, hogy mindegyiknek vannak pozitív és negatív oldalai. Ne próbáljuk meg egy másik típus tulajdonságait utánozni, ha azok nem igazak ránk, inkább próbáljuk meg magunkból kihozni a legjobbat!

Mozgatórugók három típusban
Az alaptípusok három kategóriába sorolhatók az alapján, hogy melyek a fő mozgatórugóik, és mely területeken vannak fő erősségeik és gyengeségeik. Ezek alapján oldjuk meg a problémáinkat, ilyen irányban vannak a leginkább működőképes megküzdési eszközeink.
A három centrum az ösztön, az érzelem és a gondolkodás – negatív oldaluk a düh, a szégyen és a félelem. Az adott centrumhoz tartozó személyiségtípusoknak leginkább ezeken a területeken vannak működő módszerei, hogy kezeljenek egy helyzetet. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az érzelemhez tartozó típus képviselői ne tudnának racionális döntéseket hozni, de összességében viselkedésünket a centrum határozza meg.

Az ösztön kategóriába tartozó típusok (8, 9, 1) problémái és előnyei ösztöneikből táplálkoznak. Egészséges állapotban jól működnek kitűnő kapcsolatteremtési képességeik, amelyekkel másokhoz és a környezetükhöz kapcsolódnak. Amikor egészségtelen állapotba kerülnek, ezek a képességek is elvesztik egyensúlyi állapotukat. Ezeknek a típusoknak fő irányító tulajdonságai a test intelligenciájával, az ösztönökkel vannak kapcsolatban. Ezek az ösztönök magukba foglalják az életerő és az érdekérvényesítés képességét. Segítségével tisztába jöhetünk belső szükségleteinkkel és képesek vagyunk őket érvényesíteni olyan módon, ami harmonikus a környező világgal.

Az érzelem kategóriába tartozók (2, 3, 4) problémái és előnyei az érzelmekhez kapcsolódnak. Amikor egészségesek és egyensúlyban vannak, érzelmeik konstruktívak és különösen értékesek kapcsolataik számára. Amikor egészségtelen állapotba kerülnek, érzelmeik elvesztik egyensúlyukat. Ennek a centrumnak a lényege a szív intelligenciájával való kapcsolat, tehát gyakori náluk, hogy az érzelmeikre hagyatkozva hoznak döntéseket, vagy cselekszenek. Ez segít felismerni a saját magunk és mások iránt érzett szeretetünket és megbecsülésünket. Ezeken az érzelmeken keresztül élhetjük meg, kik vagyunk mi, és kik mások.

Az értelem kategória típusai (5, 6, 7) számára a gondolkodás adja az előnyöket és problémákat. Egészséges fázisban fantasztikus megérzéseik és ötleteik vannak. Egészségtelen fázisban gondolkodásuk elveszíti egyensúlyát. Ennek a centrumnak a középpontjában az agy intelligenciája áll: a megfigyelés, érzékelés és a nehézségek nélküli megértés képessége. Szintén az agy ajándékoz meg minket önbizalommal és belső útmutatással.

Hogyan teszteld magad?
Mindegyik csoportban 1-3-ig értékeld a leírásokat, a 3 legyen az, ami a leginkább igaz rád.
Utána a mellékelt táblázatban add össze a betűk mellé került pontokat. A leginkább a 6-os érték típusa áll közel hozzád, de a két 5-ös osztályzat sem áll nagyon messze!

1. csoport

A. Eléggé független vagyok, és jól képviselem az érdekeimet: tapasztalataim szerint az élet akkor megy a legjobban, ha szembemész a gondokkal. Általában kitűzöm a céljaimat, belevetem magam a dolgokba és akarom is, hogy történjenek a dolgok. Nem szeretek csak úgy üldögélni, szükségem van rá, hogy elérjek valamit és hatást keltsek. Nem keresem feltétlenül a konfliktusokat, de nem hagyom, hogy mások rángassanak. Általában tudom, mit akarok és teszek is érte.

B. Általában csendes vagyok és sokat vagyok egyedül. Nem vívok ki sok figyelmet, és furcsa számomra, hogy hatékonyan képviseljem az érdekeimet. Egyáltalán nem kényelmes számomra, hogy vezető szerepet vállaljak, vagy úgy versengjek, mint mások. Sokan azt mondhatnák, hogy álmodozó vagyok, és valóban, sok energiát nyerek a képzeletemből. Úgy is elégedett vagyok, ha nem vagyok folyamatosan aktív.

C. Kifejezetten felelősségteljes és koncentrált vagyok. Szörnyen érzem magam, ha nem tudom teljesíteni a vállalásaimat és csalódást okozok. Azt akarom, hogy az emberek tudják, hogy számíthatnak rám, és megteszem, ami szerintem a legjobb nekik. Gyakran hoztam már komoly áldozatokat másokért, amiről sokszor nem is tudnak. Magamra gyakran nem fordítok ilyen figyelmet, megteszem, amit kell, és pihenek, ha marad időm rá.

2. csoport

X. Olyan ember vagyok, aki pozitívan látja a világot, és hisz benne, hogy minden a legjobban alakul majd. Általában találok valamit, amiért lelkesedhetek, és sokféle módon le tudom kötni magam. Szeretek emberek között lenni, és megosztani velük a jókedvemet, hogy ők is boldogabbak legyenek. Ha nem is érzem jól magam, igyekszem ezt nem mutatni. A pozitív kép fenntartása azonban néha azzal jár, hogy a saját problémáimmal való szembenézést túl sokáig hanyagolom.

Y. Olyan ember vagyok, akinek erőteljes érzései vannak – a legtöbben észreveszik, ha ideges vagyok valami miatt. Másokkal visszafogottnak tűnhetek, de érzékenyebb vagyok, mint mutatom. Fontos, hogy tudjam, hogyan állok másokkal, és mire számíthatok, és ezt viszonzom is. Ha ideges vagyok valami miatt, azt szeretném, ha más is így lenne. Tudom a szabályokat, de nem akarom, hogy mások mondják meg, mit tegyek – én akarok dönteni.

Z. Nagy az önkontrollom és logikusan gondolkozom, nem szeretem kimutatni az érzéseimet. Hatékonyan, sőt, maximalista módon dolgozom, és szeretem a munkát egyedül végezni. Ha problémák, vagy személyes konfliktusok adódnak, nem engedem, hogy az érzelmeim befolyásolják a tetteimet. Van, aki azt mondja, túl hűvös és távolságtartó vagyok, pedig csak nem akarom, hogy a személyes reakcióim elvonjanak a valóban fontos dolgoktól. Örülök, hogy általában nem mutatom a reakcióimat, amikor mások közel kerülnek hozzám.

Ide írd a két szám összegét Személyiségtípus
AX 7
AY 8
AZ 3
BX 9
BY 4
BZ 5
CX 2
CY 6
CZ 1

TÍPUSOK

1. Maximalista
Jelmondat: Mindent jól csinálok
Az elvek embere, igazi idealista. Lelkiismeretes és erkölcsös, a jó és rossz iránti erős meggyőződéssel. Gyakran tanárok, változásért küzdő ügyvédek lesznek belőlük, hiszen mindig javítani akarnak a dolgokon, bár félnek, hogy hibát követnek el. Jól szervezett, rendszerető, gyakran a kis részletekbe menően is. Igyekszik az igen magas mércének folyamatosan megfelelni, így néha túl kritikus és maximalista lesz.
● Jellemző problémájuk a türelmetlenség és az elfogadás.
● Legjobb tulajdonságaik: bölcs, realista, nemes és jóízlésű.

2. Gondoskodó
Jelmondat: Segítenem kell másoknak
Gondoskodó, könnyen kommunikáló típus. Empatikus, melegszívű és őszinte. Barátságos, nagylelkű és önfeláldozó, esetenként érzelmes, elbűvölő. Mindig jót akar, és könnyen kerül közel másokhoz, de néha azért tesz meg másokért mindent, hogy szükség legyen rá.
● Jellemző problémájuk a saját szükségleteik elhanyagolása és a túlzott birtoklási vágy.
● Legjobb tulajdonságaik: önzetlen, feltétel nélkül képes szeretni.

3. Sikerorientált
Jelmondat: Sikert kell elérnem
Jól alkalmazkodó, sikerorientált ember, aki biztos magában, megnyerő és vonzó személyiség. Ambiciózus, energikus és hozzáértő, de néha túlságosan lekötik a státusz és az előrelépés gondolata. Diplomatikus, de esetenként túlságosan érdekli mások véleménye.
● Jellemző problémájuk a munkamánia és a túlzott versengés.
● Legjobb tulajdonságaik: önelfogadás, eredetiség. Gyakran válnak mások példaképévé.

4. Individualista
Jelmondat: Egyedi vagyok
Befelé tekintő, romantikus típus, aki magának való, érzékeny. Érzelmileg őszinte, kreatív, de gyakran hangulatember. Nem ritka, hogy elzárkózik másoktól, mert sérülékenynek és védekezőnek érzi magát, nem tetszenek neki a mindennapi élet játszmái.
● Jellemző problémájuk a melankólia, önsajnálat.
● Legjobb tulajdonságaik: kifejezetten kreatív, képes megújítani magát és átértékelni tapasztalatait.

5. Megfigyelő
Jelmondat: Meg kell értenem a világot
Érzékelő, racionális típus, éber, kíváncsi. Képes komplex gondolatsorok és képességek megértésére és elsajátítására. Független és fejlesztő alkat.
● Jellemző problémájuk, hogy néha a gondolataik és terveik aggodalmakat keltenek bennük. Ilyenkor magukba zárkóznak, idegesek lesznek.
● Legjobb tulajdonságaik: gyakran a koruk előtt járnak, és egészen új módon képesek látni a világot.

6. Kétkedő
Jelmondat: Érzelmes és kétkedő vagyok
Elkötelezett, biztonságkereső típus, megbízható, keményen dolgozó és felelősségteljes ember. Nagyon jó problémamegoldó, de gyakran védekező állásba vonul, elkerülő és stresszes lesz. Előfordul, hogy túl óvatos és nehezen dönt, míg máskor jól reagál, sőt, akár lázadó jegyeket is mutat.
● Gyakori problémájuk a gyanakvás és az önmaguk képességei iránt érzett kétség.
● Legjobb tulajdonságaik: stabil és megbízható, bátran áll ki magáért és másokért.

7. Felfedező
Jelmondat: Boldog és nyitott vagyok új dolgokra
Elfoglalt, produktív, kifelé forduló, optimista és spontán alkat. Játékos, jókedvű és praktikus, de remek képességeit néha nem megfelelően használja, ilyenkor túlvállalja magát és fegyelmezetlenné válik. Folyamatosan új és érdekes kihívásokra vadászik, de ezek el is vonhatják a figyelmét, és nehezen hagyják, hogy valamit végigvigyen.
● Gyakori problémájuk a türelmetlenség és a lobbanékonyság
● Legjobb tulajdonságaik: elégedett, vidám emberek, ha tehetségüket olyan fordítják, ami megéri és leköti őket.

8. Főnök
Jelmondat: Erősnek kell lennem
Erős, agresszív ember, nagy önbizalommal és érdekérvényesítő képességgel. Védelmező, egyenes és könnyen dönt, de ezek a tulajdonságok néha átcsúsznak az egocentrizmusba és az elnyomásba. Azt érzi, hogy kontrollálnia kell környezetét, ezért konfliktusokat is vállal.
● Gyakori problémájuk az indulataik kordában tartása, és annak felvállalása, hogy néha ők is sérülékenyek.
● Legjobb tulajdonságaik: erejük használatával javíthatnak mások életén, inspirálnak, és akár hősiesen is viselkedhetnek.

9. Alkalmazkodó
Jelmondat: Békés vagyok
Könnyű vele kijönni, aki ebbe a típusba tartozik, soha nem helyezi magát előtérbe. Elfogadó, stabil és könnyen bízik meg másokban. Támogató ember, aki két lábbal áll a földön, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne kreatív. Könnyen mozdul együtt másokkal, hogy a nyugalmat megőrizze. Azt szereti, ha minden simán megy, lehetőleg konfliktusok nélkül, de ennek érdekében néha távolságtartónak, felszínesnek és nemtörődömnek tűnhet.
● Gyakori problémájuk a makacsság és a tehetetlenség.
● Legjobb tulajdonságaik: képesek az embereket közel hozni egymáshoz és megszüntetni a konfliktusokat.

Szöveg: Kovács Valéria